Igazság szerint nem terveztem, hogy a könyvről írok, és noha kritikát most sem akarok írni, egy ajánlót, figyelemfelkeltő bejegyzést viszont mindenképpen szükségesnek éreztem.
Anne Frank 1929 júniusában látta meg a napvilágot - ekkor még Frankfurtban, egy zsidó család gyermekeként. Ám négy évvel később, Hitler hatalomra jutása után a család úgy döntött, el kell menekülniük az országból, a zsidó ellenes fellépések miatt. A család ekkor kerül Hollandiába, ahol Anne a 13. születésnapjára egy piros kockás naplót kap, ám az életük nem lehet felhőtlen, hiszen egy behívó érkezik Anne nővérének. Ekkor döntenek úgy, hogy eljött az ideje a bujkálásnak. 4 másik zsidó üldözöttel Otto cégének hátsó részében találnak menedéket. Ez az a napló, ahol a hátsó traktus mindennapjait követhetjük végig.
A naplót először 1947-ben adták ki, viszont ekkoriban Otto Frank kérésére sok részt elrejtettek a kíváncsi publikum elől, hiszen Anne nem csak bujkálásuk történetét elevenítette meg napló formájában, hanem a saját érzéseit is megosztotta.
Pontosan ez az, ami miatt más ez a napló, mint egy könyv száraz tényekkel. Ha elolvassuk, hús-vér emberek szemszögéből láthatjuk, milyen halálfélelmet és rettegést válthat ki a háború, a holokauszt és a tudat, hogy bármikor lelepleződhetnek. Az, ami sokunknak csak történelem, nekik a valóság volt.
A hátsó traktus lakói 25 hónapon keresztül bujkáltak, sokszor nélkülözéssel telt napjaikat a naplóban is figyelemmel követhetjük. Szintúgy azt is, milyen érzés ennyi időn keresztül a 4 fal között lenni, és mekkora örömöt jelenthet az, ha híreket kaphatnak akár a rádióból, akár bujtatóiktól.
Anne utolsó levele 1944 augusztus 1-én született. Néhány nappal később rájuk találtak, és elhurcolták őket. A holokausztot csak Anne édesapjának, Ottonak sikerült túlélnie.
Ennyi év távlatából szörnyű volt látni, hogy milyen körülmények is uralkodtak akkoriban. Viszont szerintem ezt a történetet nem lehet elmondani, vagy filmen megnézni, olvasni kell.
Pontosan ez az, ami miatt más ez a napló, mint egy könyv száraz tényekkel. Ha elolvassuk, hús-vér emberek szemszögéből láthatjuk, milyen halálfélelmet és rettegést válthat ki a háború, a holokauszt és a tudat, hogy bármikor lelepleződhetnek. Az, ami sokunknak csak történelem, nekik a valóság volt.
A hátsó traktus lakói 25 hónapon keresztül bujkáltak, sokszor nélkülözéssel telt napjaikat a naplóban is figyelemmel követhetjük. Szintúgy azt is, milyen érzés ennyi időn keresztül a 4 fal között lenni, és mekkora örömöt jelenthet az, ha híreket kaphatnak akár a rádióból, akár bujtatóiktól.
Anne utolsó levele 1944 augusztus 1-én született. Néhány nappal később rájuk találtak, és elhurcolták őket. A holokausztot csak Anne édesapjának, Ottonak sikerült túlélnie.
Ennyi év távlatából szörnyű volt látni, hogy milyen körülmények is uralkodtak akkoriban. Viszont szerintem ezt a történetet nem lehet elmondani, vagy filmen megnézni, olvasni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése