Sajnos az új év rengeteg tennivalóval indult, ezért nagyon kevés időm jut az olvasásra, viszont a héten sikerült elolvasnom Jodi Picoult legújabb magyarul megjelent könyvét, a Vezeklést. Már jó régen kinéztem magamnak a regényt, viszont csak most sikerült hozzájutnom.
"Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban megismerkedik Josef Weberrel, akivel életre szóló barátságot köt. De egy nap az idős Weber szörnyű titkot árul el a múltjából, és olyan szívességet kér Singertől, ami komoly erkölcsi dilemmába taszítja a nőt. Ki ez az ember, akit barátjának hitt, hol van a határ bűn és bűnhődés, megbocsájtás és kegyelem között? Hogyan védjük meg a családunkat, és miként léphetünk ki az ördögi körből, hogy végre ne a múlt diktálja a jövőt?"
Mióta megismerkedtem Anne Frank történetével, valami hihetetlen módon elkezdett vonzani a holokauszt témája, ezért is örültem, hogy Picoult legújabb könyvében ezzel a témával ajándékoz meg minket. Az pedig külön öröm volt, hogy az írónő végre egy másik énjét is megmutatta, egy olyat, ahol nem mutatja be (ismét) az amerikai perek lefolyását. Viszont ami pozitív volt, hogy a történet előremenetelét ismét több személy szemszögéből nézhettem végig.
A könyv alapvetően 3 részből áll: az első részben megismerkedünk Sage Singerrel és az életével. Végignézzük, milyen magányosan él anyja halála óta, és láthatjuk, hogy az arcán levő heg milyen problémákat okoz a mindennapi életében, főként a lelki világával kapcsolatban. Sage egy terápiás csoportba jár évek óta, ahol megismerkedik az aggastyán Josef Weberrel, akivel lassan barátságot köt, igazi bizalmasok lesznek. Josef azonban néhány hét után egy képet mutat Sage-nek, amin egy náci tiszt látható. Saját bevallása szerint a kép őt ábrázolja, ugyanis a második világháború alatt koncentrációs táborokban szolgált. Majd arra kéri a lányt (tudván, hogy zsidó származású), hogy segítse a halálba.
A második rész egy visszaemlékezést fog össze, amit Sage nagyanyja mesél el, aki fiatalként több tábort is megjárt, köztük az auschwitzi-t is. Minka életét végigkövethetjük attól a perctől, ahogy az antiszemitizmus pestis módjára kezdett elterjedni, emberek hadát pusztítva el a nácik által.
A harmadik részben ismét visszatérünk Sage és Josef történetéhez, akik próbálnak megállapodni egymással.
A második rész volt az, ami különösen tetszett. Az írónő olyan részletesen írta le a gettók és táborok életkörülményeit, Minka érzéseit, hogy sikerült meglepnie. Ami talán mégis nagyobb meglepetést okozott, az az volt, hogy lefejtette azt a sztereotípiát, miszerint minden német antiszemita elveket vallott. És noha valóban kegyetlenség és megbocsáthatatlan dolgokat műveltek a nácik (amiket szintén elég érzékletesen ír le), jó volt végre az éremnek azt az oldalát is látni, hogy alkalomadtán bennük is felbukkant némi emberség. Viszont felmerül a kérdés, hogyan lehetne bárkinek is elnyernie a megbocsátást? Egyáltalán hogyan tudnak némelyek tetteik után nyugodtan élni? A válasz nagyon egyszerű, egy részük minden bizonnyal sehogy.
Picoult ismét egy olyan regényt hozott létre, ami nem csak fontos erkölcsi, de társadalmi problémát is feszeget, valamint számomra egyfajta figyelemfelhívást is jelentett a könyv.
Viszont hogy ne csak pozitívat mondjak, én más befejezést írtam volna, bár az igazat megvallva, úgyis szükségem volt már egy olyan történetre, aminek a végén nem csak leesik az állam, de érzelmeket is kivált belőlem, illetve elgondolkodtat.
